A fizikai ötletláda digitalizált változata. A munkavállalóknak lehetőséget adhatunk ötleteik megfogalmazására névvel vagy név nélkül, legyen szó pl.: egy munkafolyamat javítását célzó javaslatról, vagy egy CHEQ fejlesztési ötletről. Az ötletládát szintekre tudjuk bontani a tetszés szerint meghatározott területekre. A beküldött ötleteket pedig automatikusan az adott területért felelős ügyintézőhöz továbbítja a rendszer.

Időközönként érdemes az ötletekről közlemény formájában kommunikálni. Be lehet mutatni a megvalósult ötleteket, magyarázatot lehet adni a nem megvalósítottakra, és mindenképpen ajánlott megköszönni a kollégák javaslatait. 

Az ötletláda mögé akár motivációs rendszert is lehet kapcsolni. Így például jutalmazni lehet azt a kollégát, akinek az ötlete valóban hasznos volt a cég számára és megvalósult.

Miért jó a cégnek?

  • Valóban hasznos ötleteket, jobbító javaslatokat kaphatnak a saját kollégáiktól.
  • A frontvonalban dolgozó kollégák látják igazán a saját szintjükön a fejlesztendő területeket, így gyakran tőlük jöhet a legjobb ötlet a folyamatok fejlesztésére.
  • Olyan igényeket fogalmazhatnak meg, melyek teljesülésével jelentősen javulhatnak munkavégzési feltételeik.
  • Támogatja a munkaerő megtartását, hiszen a kollégák elégedettek, ha kikérik a véleményüket.
  • Segíti a bizalom kialakulását a munkáltató irányába.
  • Jobbá teszi a vállalati kultúrát és erősíti a munkáltatói márkát.

Miért jó a dolgozónak?

  • Azt érzi, hogy valóban fontos a véleménye, hiszen van olyan platform, ahol leírhatja a javaslatait. 
  • Akár anyagi juttatást is kaphat az ötletei után. 
  • Büszkeséget érezhet, ha látja, hogy az ő ötletét megvalósította a vállalat.
  • A megvalósult ötlet megkönnyítheti a munkáját.