Visszatérés munkába 

Támogasd a passzívállományban lévő kollégák (pl.: szülési szabadság, hosszabb betegszabadság) visszatérését és integrálódását, valamint ügyintézési folyamatait egy erre a célra dedikált menügomb beépítésével. 

A menüponton keresztül a visszatérő kollégát segítjük az adminisztratív feladatai ellátásában, igazolások, nyomtatványok leadásában. Azt is meg tudja adni, mikortól szeretne ismét munkába állni, vagy szeretne-e rövidebb műszakot vállalni. Ha pedig már a visszatérésről van szó, a dolgozó könnyen jelezheti szándékát a felelős kolléga számára.

Miért jó a cégnek?

  • A munkavállaló távolléte alatt is biztonságot kínál a vállalat, elkötelezetten tartja a kollégát, így az kisebb eséllyel keres közben másik munkahelyet. 
  • Megkönnyíti a HR és a vezetőség feladatát, hiszen pontosan tudják, mikortól és milyen körülmények mellett lehet ismételten számolni a munkatárssal, így jobban is tudnak tervezni a jövőre.
  • A munkáltatónak lehetősége van kommunikálnia a közérdekű híreket a tartós távolléten lévő dolgozók számára is.

Miért jó a dolgozónak?

  • A távolléte alatt is úgy érzi, hogy fontos és megbecsült tagja a vállalatnak. 
  • Könnyebbé teszi számára a visszatérést.
  • Az idő alatt megtörtént esetleges személyi változások nem akadályozzák meg a kapcsolatot a céggel, a dolgozó biztosan el tudja juttatni kérdését/jelzését a megfelelő személyhez.