Bonyolult juttatás chatbotosítása
Az összetett juttatások megértése gyakran kihívást jelent a fizikai dolgozók számára. Általában belépéskor találkoznak vele egy papíralapú tájékoztató formájában, ami később gyorsan elkallódik a sok nyomtatvány között, amiket onboarding során kapnak. Idővel pedig akár teljesen meg is feledkezhetnek arról, hogy milyen béren kívüli juttatási csomagokat kínál a vállalat, és azokat hogyan lehet igénybe venni. Ennek következményeként nem élnek a lehetőséggel. A vezetés azonban azzal szembesül, hogy az elégedettségi felmérés első helyén folyamatosan a kompenzáció áll, mint a munkavállalók elégedetlenségének legfőbb forrása.
A dolgozói tájékoztatóvideó vagy leírás elérhetővé tétele csak a kezdet.
Egy ilyen anyag chatbotosítása első lépésben annyit jelent, hogy a hosszú tájékoztatóból kiemeljük a legfontosabb részeket, majd szöveges üzenetek formájában felépítjük a menürendszert. A dolgozó gombokon láthat gyakori kérdéseket, azokra kattintva pedig egy-két mondatos választ kap a kérdésre. Olyan ez, mintha a GYIK (gyakran ismételt kérdések) esetében egy különálló részeként csak a juttatásokkal kapcsolatos gyakori kérdésekre fókuszálnánk.
A bonyolult juttatások chatbotosításának további előnye, hogy a menügombok használatával a dolgozók egyszerűen kezdeményezhetik a juttatások igénybevételét. Emlékeztetőket is kaphatnak a juttatások elérhetőségéről, vagy az igénybevétel feltételeinek bármilyen változásáról. Sőt, akár még javasolhatnak is általuk preferált juttatási elemeket.
Miért jó a cégnek?
- A dolgozók önállóan is megtalálják a választ a kérdéseikre.
- Csökkenti az adminok felé érkező ismétlődő kérdések mennyiségét.
- Mindenki számára ismertek a juttatások, így azt bárki, aki jogosult rájuk igénybe veheti. Ennek elégedettségnövelő és megtartó ereje van.
- Válasz lehet a kompenzációval való elégedetlenségre, mivel az esetek többségében van juttatás, csak nem tudnak róla.
- Csökken a papíralapú adminisztráció.
- Könnyen kérhető visszajelzés a juttatással vagy annak igénybevételével kapcsolatban, ami támogatja a kompenzációs csomag tervezésének minőségét.
Miért jó a dolgozónak?
- Kiegészítheti a havi bérét azáltal, hogy igénybe veszi a rendelkezésre álló juttatásokat.
- Egyszerűen el tudja indítani a juttatások igénybevételét.
- Azonnal hozzáfér a legfontosabb tudnivalókhoz a juttatás kapcsán.
- Nem kell információ után kutatni (HR osztály, telefonálás).
- Nem gond, ha a személyes tájékoztatón nem tudott részt venni.