Digitális onboarding és ismétlődő képzések

A vállalatok többsége csupán az új munkatársak onboardingolása során nyújt némi irányított oktatást az új kolléga számára. Azonban a próbaidő lejártával, ez átlagosan 3 hónap, a munkavállalók képzése megszűnik. De legalábbis nem fektetnek rá hangsúlyt. Ennek következtében pedig előfordulhat, hogy idővel romlik a munkavégzés minősége, hogy lassul a feladatok ellátása, és megszaporodnak a hibák vagy a munkahelyi balesetek. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy a lehetőség szerinti digitális onboarding mellett az ismétlődő képzések is figyelmet kapjanak.

Miért nem képezik a munkavállalókat?

Azok a vállalatok, amelyek nem fektetnek hangsúlyt a munkatársak ismétlődő képzésére többnyire az alábbi indokokkal támasztják alá döntésüket:

1. Költséges a képzések biztosítása

Egy régi szemlélet szerint a kollégák képzését többnyire tréningekkel lehet megoldani. Egy-egy tréning megszervezése ugyanakkor óriási költségekkel járhat. A vállalat ki kell fizesse a tréning díját, esetleg helyszínt kell béreljen, és gondoskodnia kell a tréning során elfogyasztható ételről-italról. Arról már nem is beszélve, hogy a tréninget munkanapon kell megszervezze, ami azt jelenti, hogy akár egy teljes napra le kell állítsa a gyártást-termelést és mindenféle munkavégzést. Ez közvetett költséget jelent a cégek számára, ami miatt tartózkodnak a tréningek szervezésétől.

2. Nem vagy csak nehezen tudják mérni az eredményt

Azokra a vállalatokra igaz ez leginkább, akik zömében kékgalléros munkavállalókat foglalkoztatnak. Hiszen az ő esetükben elég nehéz a tudásfelmérés. Gyakran nem rendelkeznek céges eszközzel, amin keresztül kitölthetnének teszteket, vagy visszaigazolást adhatnának a tréning kapcsán. Az ő esetükben vagy papíralapon történik még mindig a felmérés, vagy egy kijelölt üzemi/vállalati gépen, amit minden kolléga használhat. Akármelyik elavult módszert is használja a vállalat a kékgallérosok tudásfelmérésére tréninget követően, az eredmény jó eséllyel pontatlan lesz.

3. Haszontalannak találják

Még abban az esetben sincs biztosíték arra, hogy a tréning eredményes lesz, ha a meghívott tréner mérhetetlen szakmai tudással és gyakorlattal rendelkezik. Ebben az esetben is előfordulhat, hogy a tréner egyszerűen képtelen átadni a tudását olyan formában, hogy az akár azonnal használható legyen a munkavállalók számára. De ha mégis sikerül ezt megvalósítani, akkor is felmerül a kérdés, hogy meddig tudják a munkavállalók hasznosítani a tréning során szerzett tudást? Lehet, hogy 1 hét, 1 hónap után a munkavállalók ismét mindent úgy végeznek, mint a tréning előtt. Így mi értelme van a tréningek szervezésének? A vállalatok 8%-a fél ettől, hogy végsősoron eredménytelen lesz a tréning. Ezért nem inkább nem is szerveznek

4. Ha képzem elmegy

Néhány vállalat fél attól, hogy ha képzési lehetőséget nyújt a munkavállalói számára, akkor azok a náluk szerzett tudást máshol kamatoztatják. Még azelőtt munkahelyet váltanak, hogy a képzésükre fordított anyagi erősforrások megtérülnének a vállalat számára. Természetesen 100%-ig ez nem zárható ki, még tanulmányi szerződés írásával sem, azonban kutatások szerint a munkavállalók szívesen és tovább maradnak azoknál a vállalatoknál, ahol figyelmet szentelnek a képzésre. Ez ugyanis vállalaton belüli karrier lehetőséget jelent, és egyértelmű jele annak, hogy a vállalat számára fontos a munkaerő megtartása.

Gondolj a munkavállalóidra, és válaszd a digitális oktatást

Egyes előrejelzések szerint 2025-re a munkavállalók közel 73-75%-a milleniumi és 25-27%-a Z generációs fiatalokból áll majd össze. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a munkaerőpiac átalakulóban van. Amíg a Baby Boomer és az X generáció tagjai számára a munkahelyi stabilitás volt fontos, addig az új generáció számára az önmegvalósítás és az önképzés kerül fókuszba. Egy felmérés szerint a millenniumi generáció tagjainak 63%-a, míg a Z generáció tagjainak 58%-a sajátítana el új ismereteket. Azonban korántsem mindegy számukra, hogy milyen formában férhetnek hozzá a tudáshoz.


Az új munkaerő előnyben részesíti a digitális oktatást a hagyományos tréningekkel szemben. Különösen igaz ez a Z generációra, akik már az internet és az okostelefonok világába születtek. Számukra szinte teljesen természetes, hogy az okostelefonjuk segítségével bármikor rákereshetnek válaszokra, megoldásokra vagy hogy ezen keresztül kommunikáljanak a világgal. Így akár a munkáltatóval is. Éppen ezért javasolt a vállalatok számára, hogy mihamarabb alakítsanak ki digitális képzésre alkalmas felületet. Hiszen ez a jövőben növelheti a munkaerő megtartási rátát. Ellenkező esetben a jó munkaerő még azelőtt felmondhat, hogy egyáltalán azon kellene aggódjon a vállalat, hogy a munkavállaló képzésébe invesztált összeg megtérülne-e?

Miért válaszd a digitális képzést?

A digitális képzés, kiváltképpen a mikrooktatás, 

  • költséghatékony, 
  • gyorsan előállítható, 
  • bármikor hozzáférhető
  • könnyen és pontosan mérhető
  • támogatja a tudás elmélyítését 
  • hozzájárul a tudásmegtartáshoz (tovább emlékszünk az oktatóanyagra)

Vagyis a digitális képzés révén szinte minden, fentebb már említett, olyan problémát hatékonyan tudunk kezelni, ami miatt a vállalatok tartózkodnak a munkavállalók képzésétől.

Ráadásul, ha a CHEQ-en keresztül alakítod ki a digitális oktatást, akkor a munkavállalók számára roppant egyszerűvé válik a hozzáférés. A CHEQ chatbot alapú applikációt ugyanis okostelefonon, akár Viber-en keresztül is alkalmazni lehet. Így a munkavállalóknak valójában nem kell új technológiai ismereteket elsajátítani ahhoz, hogy használni tudják a tudásbázist. Emellett céges e-mail cím sem szükséges az alkalmazás hozzáféréséhez. CHEQ használata mellett a munkavállalók bármikor utána tudnak nézni azoknak az információknak, amelyekre szükségük van. Így olyan, mintha a zsebükben lenne egy kisokos, ami akár azt is megmutatja nekik, hogyan kell biztonságosan lecserélni egy gázórát, amennyiben ez lenne a feladatuk.

Miért előnyös, ha már a pre- és onboarding során digitális megoldást alkalmazol?

Az egyik ok, amiért érdemes már a pre- és onboardingot is digitálisan megvalósítani szinte magáért beszél. Ahogy egyre több Z generációs fiatal lép be a munkaerőpiacra, úgy egyre nagyobb az igény a modern technológiai megoldások használatára. A múlt századból még fennmaradt papíralapú munkaerő betanítási módszerek már elavultak. Ráadásul sok esetben még az sincs egyértelműen kommunikálva az új munkavállalók felé, hogy a munkavégzésük szempontjából fontos adatokat milyen dokumentumban találják meg, azt hol keressék vagy kit kérdezzenek meg? Ez rossz munkahelyi élményhez vezethet, ami akár korai felmondással is végződhet. Kutatások szerint ugyanis az új munkavállalók 21-24%-át a próbaidők alatt veszítik el.

A digitális pre- és onboarding azonban lehetővé teszi az új munkavállalók számára, hogy könnyedén, mindössze pár gomb megnyomásával hozzáférjenek mindazon tudásanyaghoz, amit a vállalat feltölt a digitális felületre. És, ha az onboarding digitalizálására CHEQ-et használ a cég, akkor a munkavállaló egy saját digitális asszisztenst is kap, akitől bármit megkérdezhet, akár azt is

  • hogy mi a heti menü a vállalat kantinjában?
  • hogy mikor indul a céges busz?
  • kik dolgoznak a cégnél?
  • milyen béren kívüli juttatásokat igényelhet?
  • milyen termékei/szolgáltatásai vannak a cégnek?
  • mi a munkavégzési standard?
  • hogyan kell megfelelően kezelni a munkagépeket, vezetni a munkahelyi feladatokat?
  • hogyan kell az előírtak szerint előállítani/elkészíteni a termékeket?
  • mi az elvárt magatartás és protokoll a szolgáltatások nyújtása során? stb.

A digitális asszisztens sosem utasítja el a segítséget időhiányra hivatkozva attól tartva, hogy az új munkavállaló majd kitúrja őt a pozíciójából. És sosem ad szándékosan vagy sem hiányos vagy helytelen választ a kérdésekre. Így az új munkavállalók betanítását magas színvonalon lehet tartani, és munkatevékenységekként egységesíteni is lehet azt.

A másik ok, amiért javasolt már az onboardingot is digitálisan megoldani

Ennek hatására minden új belépő megszokja ezt a képzési és belső kommunikációs formát. Így teljesen természetes lesz számukra a digitális mikrooktatás, amikor később is ilyen formában történnek az ismétlődő képzések. Vagy amikor az évenkénti kötelező tréningeket-teszteket, mint amilyen a munka- és tűzvédelmi oktatás is, itt végzik el.

Amennyiben a digitális képzést a CHEQ-en keresztül, vagy más hasonló applikáció által teszed elérhetővé a munkavállalók számára, úgy ez a rendszer bevezetésével kapcsolatos ROI-t (megtérülési rátát) is pozitívan befolyásolja. A digitális oktatás miatt feliratkozott munkavállalók megismerik az alkalmazást, és előbb-utóbb az adminisztrációs ügyeik intézésére is a CHEQ önkiszolgáló csatornát használják majd.

Különösen igaz ez abban az esetben, ha egy mikrooktatás keretén belül azt is bemutatod/megtanítod a munkatársaknak, hogy mi mindenre és hogyan lehet használni a CHEQ-et. Egy ilyen, általános chatbot oktató tréning és teszt a CHEQ alapfunkciói között már az indulás pillanatától fogva megtalálható. Így ezzel neked tulajdonképpen nincs más teendőd, mint figyelni, hogy hány munkatársad végzi el a mikrooktatást.

Derítsd ki, hogyan használhatod a CHEQ-et digitális onboarding és más ismétlődő képzések során! Ha érdekelnek a részletek, akkor kérd az ingyenes bemutatónkat.