KoronaHR kutatás összefoglaló: a belső kommunikáció a legnagyobb kihívás a KKV-knak
KoronaHR kutatások szerint a hazai vállalatok számára a koronavírus első hulláma hozta a legnagyobb megmérettetést
- a hatékony belső kommunikáció,
- a tájékoztatás, valamint
- a kapcsolattartás területén.
„A vírushelyzet következtében a vállalatoknak a korábbihoz képest sokkal komolyabban kellett és vélhetően a jövőben is kell majd foglalkozniuk a belső kommunikáció fejlesztésével.”
– mondta Dr. Poór József, egyetemi tanár, a Humán Szakemberek Országos Szövetségének elnöke, a KoronaHR nevű kutatás eredményeiből kiemelve.
„A legtöbb dolgozó nem csupán szokatlan körülmények idején, hanem hétköznapi helyzetekben is kérdésekkel rendelkezik: Mi történt, mi zajlik? Mit jelent a jelen helyzet a cégnek és mit jelent az én részlegemnek? Mire számíthatok, egyáltalán számítanak-e cégnél a munkámra hosszútávon? A nem mindig szakmai, sokszor inkább emberi érdeklődésekre válaszadási szándékkal rendelkező cégek számára alkottuk meg a CHEQ nevű digitális belső kommunikációs megoldásunkat, mellyel a vállalatok ma már gombnyomásra tudják eljuttatni üzeneteiket a dolgozókhoz.”
– mondta Deliága Ákos, a CHEQ ügyvezető igazgatója.
Rövid áttekintés a KoronaHR kutatást illetően
A KoronaHR nevű kutatást három szakmai civil szervezet, valamint tizenhárom egyetem végezte el. A kutatás első fázisa 2020. június-júliusban zajlott. A kutatásban 508 szervezet (cégek, intézmények és nonprofit szervezetek), döntős részben hazai KKV vett részt.
A kutatás eredményeként elmondható, hogy a magyarországi munkáltatók a „vírusválság” első hullámát eredményesen vették. Persze ehhez megfeszített munkára volt szükség a részükről. A KoronaHR kutatás első fázisa egy 53 oldalas kiértékelés összefoglalóval zárult. Ebből megtudni, hogy melyek voltak a leggyakrabban alkalmazott válságkezelő intézkedések.
A második fázis 2020. augusztus 1. és november 15. között zajlott. Ezt már többek között a Wolters Kluwer Hungary Kft. támogatásával. Az így készült 57 oldalas jelentés a pandemia második szakaszának legfontosabb tapasztalatait mutatja be. Az első fázishoz képest több, 1014 válaszadó volt. (cégek, intézmények, nonprofit szervezetek)
A felmérés utolsó fázisa 2021. március 1. és április 20. közötti zajlott. Ennek eredményét, illetve az első két fázist követő jelentések legfontosabb következtéseit egy 108 oldalas riportban foglalták.