Születés- és névnap
Köszöntsd fel a kollégáidat és ünnepeld meg velük együtt születés- és névnapjukat!
A CHEQ értesítések funkció lehetőséget biztosít számodra, hogy automatikus születés- vagy névnapi köszöntőt küldj munkatársaid számára. Ehhez egész egyszerűen csak csak rögzítsd a jeles dátumokat CHEQ-ben, és állítsd be az automatikus üzenetküldést.
A köszöntő lehet egy rövid videoüzenet, de akár egy írott üzenet is, amit még személyesebbé tehetsz azzal, ha név szerint szólítod meg az ünnepeltet. Ne ijedj meg, ez nem jelenti azt, hogy neked egyesével be kellene írni minden munkatársad nevét a neki szánt üzenetbe. Használd a paramétereket szövegszerkesztésekor, és a rendszer automatikusan beilleszti a megfelelő nevet a kollégáknak küldendő üzenetbe.
Miért jó a cégnek?
- Azon cégeknél, ahol egyébként is szokás felköszönteni a dolgozókat jeles napok alkalmából az Értesítések segítséget nyújt ennek automatizálásában.
- Az elismerés alapvető emberi igény, aminek kielégítésével a dolgozó cég iránti elkötelezettségét lehet növelni. Az automatikus köszöntők beállítása lehetővé teszi, hogy minden kolléga köszöntésben részesüljön születés- és névnapja alkalmából, ami jó érzéssel és megbecsüléssel árasztja el őket.
- Kedves gesztus a dolgozók felé, ami hozzájárul egy kellemes vállalati kultúra kialakításához és fenntartásához.
- Rengeteg időt takarít meg az adminisztrátorok számára, különösen a nagyobb méretű cégeknél, ahol a születés- és névnapi köszöntéseket manuálisan már szinte lehetetlen lenne megoldani.
Miért jó a dolgozónak?
Mindenki számára jól esik, ha nemcsak a munkaerőt látják benne, de emberként is tekintenek rá. A legkönnyebben úgy fejezhetjük ezt ki, hogy elismerjük a munkavállaló személyét és felköszöntjük születés- és névnapja alkalmából. Mindezt még különlegesebbé tehetjük, ha néven szólítjuk. Ettől még személyesebbé válik az üzenet, és fontosnak, illetve a közösség tagjának érezheti magát a kolléga.
Emellett, ha a köszöntő valamilyen ajándékhoz való hozzáférést is lehetővé tesz (mint juttatás forma), a dolgozó egyszerűbben értesül a lehetőségről, és nagyobb eséllyel fogja igénybe venni.