Termelékenységi tartalék, hozd ki a legtöbbet a munkavállalókból
Minden vállalat számára prioritás és hatalmas kihívás biztosítani azt, hogy a munkavállalók képességeikhez mérten a lehető legjobban teljesítsenek. Ráadásul azzal a ténnyel is szembe kell nézni, hogy sokszor sok területen munkaerő hiánnyal küzdenek a cégek, ami lassíthatja a vállalati célok elérését. Azonban a termelékenységi tartalék kihasználásával, azzal hogy a legtöbbet hozod ki a munkavállalókból jelentős mértékben növelheted a vállalat produktivitását. És ehhez nem kell kifacsarnod a dolgozóidat sem.
Hallottál már a munkavállalók kezeléséről?
Nem, ez nem egyenlő a humánerőforrással (HR), bár a középpontban valóban a dolgozók vannak, és a velük való foglalkozás. A munkavállalói menedzsment azonban azokra a folyamatokra utal, amelyekkel biztosítható, hogy a munkavállalók a legjobb teljesítményt nyújtsák. Ez többnyire abból áll, hogy nyomon követed a dolgozók teljesítményét és fejlődését, ápolod az egészséges szakmai kapcsolatokat, és megadod nekik a sikerhez szükséges eszközöket. Ha jól csinálod a munkavállalók kezelését, akkor azok motiváltak lesznek a vállalat célkitűzéseinek teljesítését illetően, így lehetőséget adnak neked a termelékenységi tartalék kihasználásához. Emellett a munkatársak termelékenységének, elégedettségének, megtartásának és elkötelezettségének növekedéséhez is hozzájárul a munkavállalók kezelése.
Ez a sikeres munkavállalói menedzsment alapja
Bizonyos alapfeltételeknek teljesülniük kell, ahhoz, hogy a termelékenységi tartalék elérhetővé váljon a számodra a munkavállalók hatékony kezelése révén. Ezek a feltételek:
1. A megfelelő személy a megfelelő feladatra
A munkavállalók a vállalat életét jelentik, ők a legértékesebb “eszközei” a cégnek, ezért alaposan meg kell fontolnod, hogy kit, mikor és milyen pozícióra alkalmazol. A szakmai kvalifikációk mellett azt is vedd figyelembe, hogy melyek az ideális kolléga jellemzői, és hogyan illeszkedik a vállalati kultúrába. Egy szakmailag képzett, ám a vállalati kultúrába nem illő személy akár meg is mérgezheti a munkamorált, és ezáltal csökkenhet a termelékenység, de még a fluktuáció is megnövekedhet.
2. Ismerd meg a folyamatokat és az alkalmazottak szerepét
Egy csapat kezeléséhez elengedhetetlen, hogy átlásd az alkalmazottak szerepét és megértsd a felelősségeket. Határozd meg a feladatok teljesítéséhez szükséges tevékenységeket, és nevezed meg azokat a dolgozókat, akik az egyes pontok teljesítésében részt vesznek. Ez segít jobban megérteni az elvégzendő feladatokat, és hogyan lehet módosítani a tervet szükség esetén. Esetleg melyik kolléga tudását és képességét lehet más területen is hatékonyan alkalmazni.
3. Tedd hatékonyabbá a kommunikációt
A termelékenységi tartalék felhasználásához elengedhetetlen a jó belső kommunikáció kialakítása. A vezetőknek meg kell ismerniük csapatukat, és elérhetőnek kell lenniük. Így a munkavállalók meg tudják osztani a problémákat és nehézségeket, amelyek akadályozhatják a feladatok teljesítését.
Pédául, ha késik egy szállítmány és erről időben értesül a vezető a munkavállalótól/partnertől, akkor annak megfelelően tudja átszervezni a munkafolyamatokat. Az érintett műszakban dolgozókat később hívja be dolgozni, és esetleg a többi műszak dolgozóit is megkérdezi, hogy túlóra pénz ellenében ki hajlandó hétvégén is bejönni annak érdekében, a gyártás időben elkészüljön attól függetlenül, hogy késett a szállítmány.
Többek között ezért is éri meg a CHEQ belső kommunikációs megoldását használni, ami lehetővé teszi, hogy az úton levő vagy földrajzilag szétszórt munkavállalókkal és partnerekkel is folyamatosan kapcsolatban maradjon a vezetőség, és ezáltal a termelékenységi tartalék hatékony felhasználása létrejöhessen.
4. Ismerd fel a tehetséget
Nagyon gyakran csak azt a tehetséget veszik észre egy munkahelyen, aki a feladatai elvégzésében nyújt kimagasló teljesítményt. Azonban még egy átlag alatti csomagoló kolléga is tehetséges lehet valami másban, mint mondjuk abban, hogy könnyen megtalálja a hangot az ügyfelekkel. Érdemes nyitott szemmel járni, és alaposan megfigyelni a munkavállalókat, illetve nyilvántartani, hogy ki milyen területen és közegben érzi elemében magát. A tehetségek megtartása és gondozása nagyon fontos a termelékenységi tartalék felhasználása szempontjából is, hiszen, könnyebb egy jó munkavállalót megtartani, mint egy újat találni.
A munkavállalói menedzsment előnyei
1. Növeli az alkalmazottak termelékenységét
A dolgozók kezelésének folyamatai és gyakorlatai lehetőséget teremtenek a termelékenységi tartalék kiaknázásához, és hozzájárulnak a munkavállalók produktivitásának növeléséhez is, mivel betekintést nyújtanak abba, hogyan működnek a munkavállalók, és hogyan járulnak hozzá a vállalkozások sikerességéhez.
2. Csökkenti a munkaerőköltségeket
A vállalatok kiadásának jelentős részét a munkaerőköltségek teszik ki. De egy hatékony munkavállalói menedzsmenti programmal a vállalkozások több kontrollt szerezhetnek a csapatok munkamódja és a tevékenységhez kapcsolódó költségek felett. A munkaerőköltségek csökkentése pozitív hatással lehetnek a vállalati eredményekre is.
3. Javítja a munkafolyamatok hatékonyságát
A munkaerő kezelése során feltárulnak és elemezhetővé válnak a munkafolyamatok legapróbb részletei is, amelyek lehetőséget adnak a fejlesztésre és optimalizálásra. Ezáltal hatékonyabbá válhat a munkavégzés, jobban érvényesülhet a termelékenységi tartalék okos kihasználásának terve és még a munkavállalók elkötelezettségét is növelheti.
Ha szeretnél többet megtudni a termelékenységi tartalék feltérképezési és kihasználási módjáról, arról, hogyan támogatja a CHEQ munkavállalók kezelését, akkor kérj egy ingyenes bemutatót.