Többnyelvű belső kommunikáció nem a jövő hanem a jelen
A globalizáció hatásaként egyre több olyan vállalkozás működik már Magyarországon is, amely alkalmazásában külföldi munkaerő is szép számban megtalálható. A többnyelvű belső kommunikáció így már nem a jövő, hanem a jelen kihívása hazánkban is. Szerencsére erre az üzleti próbatételre van olyan technikai megoldás, amit eredményesen lehet alkalmazni. Ráadásul ezt még számokban is ki lehet fejezni. Hiszen a megfelelő megoldást használva spórolhatunk a vállalat kiadásain, és növelhetjük a produktivitást.
A hagyományos többnyelvű belső kommunikáció költségei
Amíg az irodai környezetben dolgozó munkavállalók esetében mondhatnánk, hogy elvárás a legalább társalkodási szinten való angol/német nyelv ismerete, addig ez a kékgallérosok esetében nincs így. Ezen felül azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ma már egyre több olyan külföldi vezetőségű/érdekeltségű cég van jelen hazánkban is, ahol maguk a vezetők sem angol/német anyanyelvűek. És persze ezek a vezetők gyakran se angolul, se magyarul nem beszélnek (jól). Ennél fogva a kommunikáció nehézkes és lassú. Arról nem is beszélve, hogy félreértések melegágyát adja irodai környezetben éppúgy, mint üzemi szinten.
Annak érdekében, hogy a nyelvi akadályokból adódó kommunikációs félreértéseket csökkentsék, a cégek gyakran tolmácsokat és fordítókat vonnak be. A külsős tolmácsok napidíja 45000 forintról indul. A végső árat pedig befolyásolja a nyelv (az angol és a német a legolcsóbb, míg az ázsiai nyelvek a legdrágábbak) és a tolmácsolás fajtája (konszekutív, üzemi kísérői fordítás stb.). Ezt az összeget pedig sokszor fel kell szorozni, hiszen egyetlen tolmács nem képes minden feladatot ellátni.
A tolmácsok és fordítók díja mellett rejtett költségek is vannak
Gondolj csak arra, hogy a tolmács támogatása nélkül a kékgallérosok nem tudják időben és pontosan elsajátítani az üzemi berendezések használatát. Nem tudják megtanulni a termékek előállításának módját. Emiatt a termelés áll, így bevételre sem tud szert tenni a gyár. Ráadásul a tolmácsok hiányban megszerzett téves ismeretek akár még a munkahelyi balesetek számát is növelheti. Mindamellett, hogy ez életveszélyt jelenthet, váratlan kiadásokat is (orvosi ellátás, PR/imázskezelés, kártérítés, per stb.)
Ezek előfordulásának esélyét azonban csökkenthetjük megfelelően kialakított és technikai háttérrel támogatott többnyelvű belső kommunikáció révén.
A digitális többnyelvű belső kommunikáció 3 kiemelt előnye
1. Költséghatékony
Elég egyszer felkészíteni a belső kommunikációs chatbot alkalmazást arra, hogy kezelni tudja a többnyelvűséget. Vagyis gyakran csak egyszer kell fizetni ezért a mesterséges tudásért. Ráadásul a vállalat minden munkavállalóját ki tudja szolgálni, akár egyszerre. Ezzel ellenben, ha élő tolmácsolásra/fordításra kellene hagyatkozni, akkor még amennyiben saját alkalmazásban is állnak ezek a személyek, akkor is veszteséget jelentenének íly módon a vállalat számára. Hiszen ahelyett, hogy fontosabb feladatokkal foglalkoznának (pl.: szerződések és egyéb üzletkritikus dokumentumok fordításával, tárgyalásokon való tolmácsolással stb.) állandóan a visszatérő napi ügyeket fordítják a kollégák között. Pedig ez automatizálható!
2. Automatizálható
A digitális többnyelvű belső kommunikáció automatizálható. Egyrészt, a belső kommunikáció során használt chatbot alkalmazások felkészíthetők arra, hogy visszatérő kérdéseket tudjanak megválaszolni azon a nyelven, ahogy a kérdés/kérés beérkezett. Másrészt az azonnali fordítás is automatizálható. Vagyis elég egyszer, egy nyelven megírnod a céges közleményeket, amit az app automatikusan lefordít. Így minden kolléga az általa választott nyelven fogja megkapni azt.
3. Személyre szabhatóbb gyorsabb onboarding
Többé nem kell azon aggódnod, hogyan onboardingolj és taníts be új kékgalléros munkavállalót, ha nem beszéltek egy közös nyelvet sem. A nyelvi akadályokat ugyanis legyőzheted a többnyelvű kommunikációs appal. A kötelező oktatóanyagokat is (pl. tűz és munkavédelem) a rendelkezésére tudod bocsájtani olyan nyelven, amin meg fogja érteni. Ez pedig akár életmentő is lehet némely esetben.
Így térül meg a digitális többnyelvű belső kommunikáció
Fentebb már volt szó arról, hol és hogyan segít pénzt megtakarítani a többnyelvű belső kommunikációt támogató alkalmazás. Most nézzük meg azt is hogyan tudja növelni a vállalat bevételét.
Felmérések szerint azok a vállalatok, ahol jól működik a belső kommunikáció, akár 3,5x-szer eredményesebbek, mint a versenytársaik, ahol belső kommunikációs gondok vannak. Ez gyakran 22%-os növekedést jelent a bevételt illetően.
Emellett az O.C. Tanner 2023 Global Culture riportja alapján az is kiderült, hogy a munkavállalók 72%-a számára fontos, hogy a munkahelyi közösség tagjaként érezze magát. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy a különböző kultúrájú és nyelvi háttérrel rendelkező munkavállalók egyaránt megbecsültnek érezzék magukat. Azzal pedig, hogy a saját nyelvükön értesülhetnek információról és oldhatnak meg munkaügyeket pont ezt biztosítjuk. Ez nemcsak növeli majd a munkakedvet, de erősebb kötődést alakít ki a munkavállalók és a vállalat között. Így tovább maradnak a vállalat szolgálatában és hozzájárulnak a vállalat profit növekedéséhez.
Ha nyitott vagy a digitális többnyelvű belső kommunikáció nyújtotta lehetőségekre, és többet szeretnél megtudni róla, akkor keresd szakértőinket bizalommal!