Mérhető kommunikáció házon belül – belső kommunikációs kutatás összefogló
„A hazai cégvezetők tudják, hogy a proaktív és rendszeres vezetői kommunikáció egyértelműen hozzájárul a munkavállalói elkötelezettség növeléséhez. Azonban saját bevallásuk szerint nem rendelkeznek megfelelő eszközzel, hogy ezt mérni is tudják. Különösen igaz ez azon vállalatok esetében, ahol magas a nem irodai dolgozók száma” – mondta Dr. Palócz Éva vezérigazgató, a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet által 2020 nyarán. Hazai vállalatok felsővezetőt megcélzó kékgalléros belső kommunikációs kutatás legfontosabb eredményei kapcsán.
„Szorosabbra fűzni a munkavállalókkal való kommunikációs kapcsolatot és minden percben mérni annak eredményét. Ez az egyik legfontosabb tanulsága a 2020-as évnek. A magyar fejlesztésű, 24 órán belül aktiválható CHEQ egyszerűen használható és minden vezetői elvárásnak megfelelő megoldást kínál az alkalmazottakkal való kapcsolat elmélyítésére.” – mondta Deliága Ákos ügyvezető igazgató.
2020. nyarán a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet és a Talk-A-Bot közös felmérést végzett 100 db (150 főnél több munkavállalót foglalkoztató) cégvezető körében a belső vállalati kommunikáció használatáról,. A felmérés során kitértek a belső kommunikációval kapcsolatos vezetői véleményekre is.
Vezetői önvallomás: „jól csináljuk”
Meglepetésre, a megkérdezett vállalatvezetők megfelelően hatékonynak tartják a belső kommunikációs eszközeiket, amelyekkel eljuttatják felsővezetői üzeneteiket az irodai alkalmazottakhoz. Különösen azoknál a vállalatoknál van ez így, ahol az irodai dolgozók aránya 20% feletti. Illetve ahol a céges mobiltelefon ellátottság is arányaiban magasabb. Ugyanakkor, ha a nem-irodai alkalmazottakhoz szeretnének szólni, már nem tartják elég hatékonynak a rendelkezésre álló kommunikációs eszközeiket. Annak ellenére gondolják így, hogy a válaszadók 80%-a szerint a vezetői üzeneteik változtatásoktól mentesen eljutnak a munkavállók széles tömegeihez.
A megkérdezett cégvezetők 86%-a szerint a munkavállalókat foglalkoztató témák, kérdések maradéktalanul eljutnak a felsővezetéshez, különösen azon vállalatoknál, ahol 80% vagy afeletti a nem-irodai alkalmazottak aránya.
A cégvezetők több, mint fele nem tudott dolgozók közötti alaptalan pletykákról a cég működésével kapcsolatban, különösen a sok fizikai munkást alkalmazó vállalatok vezetői adták ezt a visszajelzést. Összességében csak a megkérdezettek 12%-a szerint fordult ilyesmi gyakran elő.
Fizikai munkásokkal: személyesen
A felmérés rámutatott, hogy a nem irodai munkakörben dolgozók esetében. A megkérdezett cégvezetők szerint a leggyakrabban használt kommunikációs csatornák a mai napig a személyes összdolgozói tájékoztatók, az email és a faliújság/plakátok voltak. Ugyanakkor azoknál a vállalatoknál, ahol 80% vagy annál nagyobb volt a nem irodai alkalmazottak száma, sokkal kevésbé használták az emailt és a faliújságot, és úgy általában, sokkal kevésbé kommunikáltak. Bármilyen más fajta kékgalléros kommunikációs csatorna használata kisebb volt körükben. Mindemellett fontos látni, hogy például a vírushelyzet okozta gyakori munkarendváltozást és szabályváltozásokat faliújságokkal nehéz lekövetni.
„A hazai vállalatvezetőknek nagy utat kell még megtenniük a belső kommunikáció napi dinamikus felhasználása, valamint az ezzel kapcsolatos mérhetőség irányába. E célt tudja szolgálni a vállalatok belső kommunikációjának digitális átállása, mely kapcsán jócskán van még fejlődni valója a hazai versenyszférának is.” – foglalta össze Deliága Ákos a belső kommunikációs kutatás mondanivalóját.
A belső kommunikációs kutatás:
A megkérdezettek 29%-a 150-300 fő közötti, 49%-a kb. 300 fős, 22%-a 300 fő feletti munkavállalói létszámú vállalat vezetője volt. A megkérdezettek iparági eloszlása: 87% feldolgozóipar, 9% kereskedelem, 4% logisztika. A nem reprezentatív felmérésben területi megoszlást tekintve, Magyarország összes megyéje képviselve volt.