Szervezd meg a céges karácsonyi bulit egyszerűen a CHEQ-el

Egész évben keményen dolgozott a vállalat minden tagja, és itt az ideje, hogy megünnepeljétek a közösen elért sikereket. Az egyik legjobb módja a közös ünneplésnek és lazulásnak egy évzáró rendezvény. Persze, ha ezt neked kell egyedül megszervezni, akkor az roppant fárasztó lehet. Nem kell azonban ettől félned, hiszen mi melletted állunk és segítünk. Szervezd meg tehát a céges karácsonyi bulit egyszerűen a CHEQ applikációval és csapattal.

Miért van szükség céges karácsonyi bulit tartani?

Edgar Schein szerint a rituálék meghatározó elemei a szervezeti kultúrának – egy szertartásos és jelentős módja annak, hogy kifejezzük elkötelezettségünket a vállalat, a csapat és a célok iránt. Számos csapat számára a vállalati ünnepi parti az egyik legfontosabb rituálé. Ez az esemény lehetőséget teremt arra, hogy együtt legyünk és ünnepeljünk, miközben szimbolikus jelentőséggel is bír: lezárja a munkaévet, és lehetőséget ad a diadalok, valamint a kihívások feldolgozására. Ugyanakkor felkészíti a csapatot az előttünk álló évre, ezért mindenképpen érdemes céges karácsonyi bulit tartani. 

A munkahelyi ünnepek előnyei

Fentebb már némileg kitértem arra, hogy miért is fontos vállalati évzáró rendezvényt szervezni. Most azonban szeretném ennek az előnyeit részletesebben is kifejteni.

  • Lehetőséget teremtenek arra, hogy a teljes vállalat előtt elismerjük a munkatársak teljesítményét. Ez az elismerés mindenki számára motiváló tényező, ami arra ösztönzi a munkavállalókat, hogy továbbra is kiválóan végezzék munkájukat.
  • Egyesítik és megerősítik a vállalati kultúrát és értékeket – az ünnepségek képesek összehozni az embereket, különösen, ha kihívásokkal teli időszakokat tudhatnak maguk után.
  • Lendületet adnak – a kisebb célok elismerése lendületet ad a folytatáshoz és a nagyobb célok eléréséhez.
  • Fokozzák a pozitivitást – könnyű belemerülni mindabba, ami rosszul megy, és elfelejteni, hogy mi az, ami jól megy. A munkahelyi ünnepségek visszaterelik a hangsúlyt a jó dolgokra.
  • Megjutalmaznak – az elismerés és a jutalmazás elengedhetetlen ahhoz, hogy a dolgozók elkötelezettek és motiváltak maradjanak. Az év végi ünnepségeket már önmagukban is egy szép jutalomnak lehet tekinteni, amivel a munkáltató megköszöni a kemény munkát egy megpróbáltatásokkal teli év után.
  • Időt biztosítanak – egy nehéz év után a csapatnak szüksége van arra, hogy fellélegezzen és kilépjen a munkamódból, hogy frissen kezdhesse az új évet. Egy munkahelyi ünnepség remek módja a kikapcsolásnak, és a jövőre való fókuszálásnak.

Gondold ki és mi segítünk megvalósítani

A keretek meghatározása

Első lépésként gondold végig, hogy egész pontosan milyen feladatokat kell megoldanod a céges karácsonyi buli szervezése során. Általában ilyenkor azt kell eldönteni, hogy hol lesz az esemény megtartva. Helyszínbérlés lesz vagy elég lesz asztalokat lefoglalni, esetleg a vállalat területén lesz a buli? Ha helyszínbérlés lesz, vagy a vállalat területén lesz a rendezvény, akkor a catering által szolgáltatott menüre és italokra is gondolnod kell. Ha a munkahelytől eltérő helyszínre kell menni, akkor arra is gondolnod kell, hogy hogyan jutnak el a munkatársak a céges karácsonyi buli helyszínére? Mindezek mellett azt is ki kell találnod, hogy milyen programok várják majd a kollégákat. Lesz DJ vagy vendégfellépő? Esetleg lesz tombola vagy bármilyen csapatépítős játék? Díjátadás?

Ha már nagyjából kirajzolódott előtted, hogy milyen keretek között szeretnéd megszervezni a céges karácsonyi bulit, akkor segítünk neked ezt meg is valósítani.

Színre lép a CHEQ csapat

Ha szerveztél már családi napot a CHEQ-en keresztül, akkor pontosan tudod, hogy a segítségünkkel bármilyen céges rendezvényt könnyedén meg lehet szervezni. Sőt a szervezés különböző pontjaiba a munkatársakat is egyszerűen bevonhatod, így olyan céges karácsonyi bulit szerveztek, amire mindenki szívesen elmegy majd.


Ha még nem szerveztél CHEQ-en keresztül céges belső rendezvényt, akkor kérlek mindenképpen olvasd el a családi nap szervezéséről szóló cikkünket. Ebben a cikkben pontosan le van írva, hogyan segítünk neked a rendezvény kapcsán egy külön menürendszert felépíteni, hogy gyerekjáték legyen a számodra a programszervezés. Azt is megtudhatod belőle, hogy milyen sokrétűen támogatja a szervezéssel járó munkádat az, ha CHEQ segítségével bevonod a munkatársakat is.

Így tedd különlegesebbé a céges karácsonyi bulit

Válasszátok ki közösen a legsegítőkészebb kollégát

Ha időközben elolvastad a családi nap szervezéséről szóló cikket, akkor tudod, hogy szavazásokkal is színesítheted a vállalati programot. Ha tehát például abban gondolkodsz, hogy az esemény során díjaznád a legsegítőkészebb kollégát, akkor már a céges buli előtt néhány nappal megkérheted a munkatársakat, hogy nomináljanak kollégákat. A 3-5 legtöbb jelölést kapott kollégára pedig később szavazni lehet. Ha nem is nyeri meg valaki a szavazást, már önmagában az is nagy elismerés, hogy bekerült a szavazásba. Ez mindenképpen remek visszaigazolás azt illetően, hogy a kollégái hálásak a segítségéért. A többiek számára pedig jó motiválóerő lehet, hogy segítsenek többet a kollégáknak.

Legyen izgalmas az este a tombola húzással 

Mindenki szereti a tombolát, így ezt nagyobb céges rendezvényeken érdemes bevetni. Ugyanakkor, ha ügyesen csinálod, akkor még a CHEQ feliratkozók számát is növelheted általa. Ezt úgy érheted el, ha tombolajegyek helyett a CHEQ regisztrációs sorszámot sorsolod ki. Nagyon egyszerűen és látványosan megteheted ezt. A sorsolás előtt töltsd le a friss felhasználói listát egy Excel táblázatba. Csak a sorszámokat, a neveket és egy, az egyértelmű azonosításhoz szükséges adatot, hiszen ha 5 Szabó Tímea dolgozik nálatok, akkor mindenki számára egyértelmű legyen, hogy ki a nyertes. A neten számos olyan oldalt elérsz, ami segít random számok sorsolásban. Az egyik igen látványos oldal egy szerencsekereket pörget meg, majd konfettiket szórva gratulál a kipörgetett számú nyertesnek. Ezt érdemes kivetíteni egy nagy képernyőre, amennyiben a helyszíni berendezés részét képezi egy kijelző is. Az izgatott hangulat garantált lesz.

Jótékonysági sütivásár és aukció

A Karácsony a szeretet és az adakozás ünnepe is. Ilyenkor mindenki szívesebben segít másokon és adakozóbbá válik. A céges karácsonyi bulit pedig rendkívül felértékelné egy adománygyűjtő program, ahol a kollégák süteményeiket értékesíthetnék, vagy egyéb tárgyakat tudnának aukcióra bocsátani. Az így összegyűlt összeget pedig megkaphatná egy jótékonysági szervezet. Hogy pontosan melyik szervezethez kerülne a pénz, az is szavazásra bocsátható. Kiválasztasz 3-5 szervezetet, és a legtöbb voksot kapott alapítványhoz eljuttatjátok az összeget.


Remélem, sikerült inspirációt adnom ahhoz, hogy fergeteges és különleges céges karácsonyi bulit szervezz a munkatársaknak. Ha további kérdésed lenne azt illetően, hogyan tud ebben támogatni a CHEQ, akkor kérj egy ingyenes bemutatót!